Post Corona Architecture.
„A vizbű veszi ki a zoxigén.” Szalacsi Sándor
Mikor a fenti mondat végigszaladt a hazai internet rétegein, mindannyian jót derültünk rajta. Micsoda hülye épít bunkert a kert végében, atomtámadástól és zombi-apokalipszistől rettegve?
Üdvözöljük 2020-ban.
Íme, Szalacsi úr bunker építő szomszédja végre megelégedetten könyökölhet(ne) a falusi kocsma pultjára, hogy kisfröccs-prófétaként kijelenthesse: Na ugye, megmondtam.
Kár, hogy a kocsma is bezárt a világon végigsöprő járvány miatt. (Utóbbi eshetőséggel valószínűleg nem számolt, mert akkor nem „30-300ezer” literes víztartályra pazarolja el a drága pénzt a borospince helyett)
Számos film és könyv foglalkozik a világ vége, az emberi civilizációt elsöprő külső erők okozta megpróbáltatásokkal. Ezekben rendszerint valaki, vagy valakik megmentik a világot, vagy építenek maguknak egy újat, biztonságosat, néha elszigetelve magukat a külső környezet halálos veszélyeitől.
Eddig mindezt kellemes borzongással figyelhettük a takaró alól, az elnéptelenedett nagyvárosi utcák csak a trükkmesterek és szuperszámítógépek CGI technikájának köszönhetően tárultak a szemünk elé. Ma viszont elég kinézni az ablakon.
Aztán a.) a film itt véget szokott érni, vagy b.) happy end. A valóságban c.) lesz. Ez sajnos kevéssé van kidolgozva.
A járvány jelen tudásunk szerint nem fogja az emberiség, a civilizáció végét jelenteni és idővel az utcák ismét megtelnek élettel. Más kérdés, hogy nagy valószínűséggel már nem úgy fogunk tekinteni a dolgainkra, egymásra ahogy előtte. Hogy csak egyet említsek, Európa nagyvárosai sorra tiltották be az iszlám burka és nikáb viselését, mára pedig van ahol kötelezővé tették az egészségügyi maszkokat. Milyen gyorsan más lett a fontos és ma már azoktól rettegünk, akik nem takarják el az arcukat.
Allah mosolyog a fellegek felett és Dubai divatházakban már fejlesztik az FFP3-as nagyvárosi csadort a 2021-es tavaszi idényre miközben Európában a Chanel fertőtlenítőszerre és legjobb esetben is illatosított wc papírra kénytelen átállni.
Röhögünk a Mari nénin a három köbméter gurigával a szatyrában, ki gondolta volna, hogy az emberek ilyen gyorsan lepárolják a leglényegesebb szükségleteiket lisztre és klotyózásra.
Örülhetünk, hogy megvan a globális válasz a feszítő kérdésre, hogy mi az a két dolog amit magaddal vinnél egy lakaltlant szigetre. Azonban adódik a kérdés, hogy hogyan fog kinézni a világ a járvány elmúltával, a következő elkerülhetetlennek tűnő, talán még halálosabb járványra készülve.
(A sok bizonytalanság mellett budi papír már biztos kitart addig.)
Hogyan változtatja meg mindez a gazdaságot, az országhatárokat nem ismerő üzleti és magán rutinokat. Mi lesz a közösségi ügyekkel, közösségi terekkel, közlekedéssel, autómegosztással… Pár hete amikor beültél a MOL-Limoba fel sem merült benned, hogy a nubuk-bőr sofőrkesztyűt egészségügyi és higiénés gumikesztyűre cseréld miközben kétségbeesve egy ujjal próbálod törölgetni alkoholos kendővel az autó belsejét.
Akárhová nyúlunk, azt vesszük észre, hogy az utóbbi évek jónak tűnő megoldásai, legyenek azok környezetvédelmi, vagy a közösségi együttgondolkodást, minőségibb emberi létet, kreativitást segítő elemei hirtelen legalábbis megkérdőjelezhetőek lettek.
Mindezekből adódik, hogy az épített környezetünkre is hatással lesz, hatással kell legyen ez az emberiséget önámító álmából üvöltő szirénával ébresztő pandémia. Nemcsak a tömött láb és légtér nélküli fapados repülős római hétvégi kiruccanásokra, a ki tudja előttünk ki használta arbnb lakásokra, de a mindennapi környezetünk épített elemeire is ki fog hatni a tudat, hogy saját magunk és családunk egészsége nem fontosabb, mint a kényelmünk.
Szóval ha azt vesszük, az építészetnek azonnal reagálnia kellene egy teljesen új, ismeretlen kérdéssorra. De tulajdonképpen még a kérdések sincsenek rendesen megfogalmazva, hogy akkor most mi van, mi lesz?
Az biztos, hogy aki most építkezik az több okból is elbizonytalanodik. Nyilvánvalóan elsőként azért, mert senki nem tudja, hogy a gazdasági recesszió milyen mértékben fogja befolyásolni a jövőjét és az előtte álló beruházásokra költött pénz megtérül-e, a finanszírozására beütemezett források nem csupán délibábok e, vagy, hogy a létrehozott érték vajon valóban arányban lesz e a ma még optimistán belefektetett tőkével.
Mindannyian folytatjuk azt, amit két-három hete még teljes magabiztossággal csináltunk a munkákban, ugyan otthonról, de úgy teszünk mintha a járvány csak múló akadály lenne, holott lássuk be a magabiztosságunk inkább egy reflex, és valójában a levágott fejű, de még rohangászó csirkére hasonlítunk. „Egyezzünk ki döntetlenben” cseng a fülünkbe a Gyalog-galopp levágott kezű és lábú párbajozó lovagja.
Ráadásul nem nehéz belátni, hogy az emberiség legnagyobb hatalmú (esetenként megválasztott) vezetői idióták, nincsenek sokkal előrébb mint az elején idézett Szalacsi úr. Elég a fotóikat egymás mellé rakni, de ha megszólalnak, az sokat ront az helyzeten. Trump legutóbb azt „nyilatkozta”, hogy a sima sál jobb, mint az egészségügyi maszk, hiszen vastagabb. Igaz, a nyilatkozat szót régen többre használtuk, mint amikor a kocsmában az ötödik sör után a elismételt fontos mondat közepébe egy öblös böfögés csúszik. Nos. Ezek után nyilvánvaló reakció, hogy az ember önállóan igyekszik megoldani, vagy legalábbis javítani az esélyeit, ha a „világra” már nem számíthat.
Mint látjuk a válság-vásárláson, az ember attól fél, ha nincs mit enni, nincs mivel kitörölni a seggét, és egyes szerencsétlenebb klímájú helyeken talán attól is, hogy megfagy és mivel a sálat már elhasználta maszknak, így kénytelen fűteni.
A szigetként, vagy teljesen önellátóan megoldott energiaellátás tipikus válsághelyzet reakció. Amikor annak idején a sunyikutya fejű Putyin elvtárs mosolyogva elkezdte tekergetni a gázcsapot, természetesen elfele, egyre többen igyekeztek válaszokat kapni a gáztól való függetlenségre. Azóta az egyébként is korszerűbb és környezetkímélőbb hőszivattyúk betervezése sokkal magától értetődőbb, mégha drágább is egy ilyen szerkezet. Aki ezt nem engedheti meg magának, az meg igyekszik egyszerűbb alternatívákat betenni a gáz mellé, a kandallótól a napelemes rendszerig.
Az önellátás igényét azonban új szintre emeli a kihívás, hogy adott esetben ki se léphetünk az utcára, mert veszélyes, vagy egyszerűen tilos. A kutyafejű, narancsarcú vezetőink persze nyugtatgatnak, hogy majd gondoskodnak rólunk, de azért nem meglepő, hogy az építésztől is választ vár majd a jövő építtetője erre a kérdésre.
Nem mindenkinek van otthon saját gazdasága ahol megtermeli az elemi élelmiszert. Akinek van, az a jövő tehetős embere. A szegény gazdagok meg majd felszántják a budai hegyoldalban a luxusvillák oldalában minimál sítlusú japán kertjeiket, hogy paradicsompalántának és pityókának helyet szorítsanak. Na jó a nagyon gazdagok, talán sima krumpli helyett majd édesburgonyát ültetnek.
Röhögsz mi? Pedig négy hete nem tudtad elképzelni, hogy nem tudsz elutazni a hatezerért vett repjegyeddel a Barca meccsre, mert se meccs, se repülő, se szabad mozgás nem lesz.
Az önellátás igénye mindenesetre egyre erősebben jelen lesz. Lehet, hogy ez másképp, valamilyen tartalékok képzésében fog jelentkezni, és aki teheti hűtő pincét, vermet, kamrát épít magának. A garázsból kiáll az autóval, és berendezi élelmiszerraktárnak.
Mennyivel előttünk járt Szalacsi úr, aki még arra is gondolt, hogy a vízbű veszi majd ki az oxigént.
Az önellátás után a funkcionális sokk amire építészként választ kell adjunk. Felmerül a kérdés, hogy a tervezett épületnek funkcionális elemei tudnak e megnyugtató válaszokat adni azokra a kihívásokra amit a felsejlő új világ jelent.
Egy társasház bejárata, a postaláda, lépcsőházban a villanykapcsoló, a lift gombjai. Fújj, ezek mind undorító, legfeljebb bottal nyúlok hozzá építészeti elemekké váltak.
A megoldás persze lehet mindenféle érintésmentes kütyüknek a bevezetése, és rövid távon a fotocella, hangvezérlés fejlesztők, jelenlét érzékelő okosbaszok gyártói örülhetnek, hiszen hirtelen nincs jobb ötlet ezeknek az egyik pillanatról a másikra kritikussá váló dolgoknak a kezelésére.
Azonban ezek gyógytapaszok csak. A jövő youtube video sztárjai a nem működő fotocellák előtt kalimpáló lúzerek, a liftben rettenetesen anyázó, hangvezérléssel vitatkozó humanoidok, vagy a kétségbeesetten a pszichológusnál panaszkodó önértékelési válságban fetrengők, akiket a még jelenlét érzékelő sem érzékelt.
Szóval hamarosan ennél jobb válaszokat is kell tudjunk építészként adni ezekre a kérdésekre.
Ahogy a repülők elképzelhetetlenül a földön maradtak, úgy a ma elképzelhetetlen eddigi fejleszési irányok radikális változásával is lehet, hogy szembe kell nézzünk, azaz a social distance-t a living distance-ra kiterjesztve például a lakásokat egymástól elkülönültebben megoldva. A nagy lakótömb fejlesztések, sűrű beépítések legalábbis bizalmatlanságot szülhetnek a jövő ingatlanvásárlóiban és a jelen nagy presztízsű beépítései hamar elértéktelenedhetnek. Logikus válasz lenne ismét, hogy az emberek kiköltöznek a város mellé, házba. Ráadásul mindezt úgy, hogy valószínűleg be se kell majd járjanak dolgozni, így az ingázás problémája is megoldódik, mert a vállalatok épp most jönnek rá, hogy a homo-office is hatékony lény, és nem kell neki annyi irodateret fenntartani.
A belvárosi irodák potenciális veszélyzónákká válnak, ami eddig elegáns presztízs volt, elavult fertővé lesz. És ha egy cég válsághelyzetben is fenn akarja tartani a működöképességét, nem engedheti meg magának,hogy utaztassa a munkavállalói nagyobbik részét.
Számos technikai megoldás is feltehetően alapértelmezetté válik majd. Hosszan tartó fotokatalitikus higiénés bevonatra költ majd az átlagember, remélhetőleg a hamvas barack (értsd híg-hányás) színű előre kevert falfesték helyett, hogy valami előnyünk is legyen mindebből.
A komfort szellőzések talán jobban elterjednek, hiszen így részben szűrhető lesz a levegő az otthonunkban. Az előszoba, a zsilip, ahol akár kezet is lehet majd mosni, pedig nem feltétlenül lesz áldozata a design orientált tervezési koncepcióknak.
Hogyan lehet beengedni a hosszú sorokban kígyózó turistákat a Pradoba úgy, hogy közben ne tüsszentsen senki se? Hogyan lehet üvölteni a Magyar-Albánon, hogy ria-ria, úgy hogy a frissen felavatott Puskás Aréna székeinek felét a social distance miatt nem szedik ki? Vagy átállítják a vénaszkennert és kis virológusok dolgoznak majd a jegyszedők helyén?
Az éttermekben fele asztal fér majd el, vagy a maszk alá csempésszük be a borban párolt jávai sügért?
Sorolhatnánk a kérdéseket, miközben, ahogyan a vírus is napok alatt forgatta fel az ismert világunkat, már rég a megoldásokat kellene bedolgozzuk a (konyha)asztalon lévő terveinkbe.
